Andalúziai

A modern andalúziai a spanyol ló, leszármazottja, mely az arab és berber mellett a legnagyobb hatást gyakorolta a világ lótenyésztésére. A XIX. századig Európa első számú kedvenc lova volt. A reneszánsz klasszikus lovasiskolában spanyol lovakon ültek. A bécsi-spanyol iskolában is- mint a neve is jelzi- spanyol lovakat használtak. A híres lipicai is spanyol lovaktól származik, melyeket a XVI. században hoztak be Spanyolországból a szlovéniai Lipicára. A spanyol ló majd minden fajta kialakulásában szerepet játszott, és számos amerikai állomány is belőlük származik.

Tenyésztés: Az andalúz tenyésztés központja Jerez de la Frontera, Cordoba és Sevilla voltak, ahol karthauzi szereztesek irányították a fajta kialakulását.A spanyol ló feltehetően az őshonos, a tarpánnal rokon sorraia és a berber hodítók lovainak keverékéből származik.

Jellemező tulajdonságok: Az andalúziaira jellemző, hogy nemes megjelenésű és bár nem gyors, de atletikus, szeret menni. A fej nemes, jellegzetes kosfej alakulású, a sörény és a farok szőrei hosszúak, dúsak és gyakran hullámosak.

Marmagassága: kb. 160 cm
A fej jellegzetes " kosfej " alakulása igen kedveltté tette a reneszánsz iskolák lovasai körében. A nyak kissé rövid, de izmos, jól ívelt.
A válltájék erős, széles, de a lapocka nem dőlt, mint a telivéré.
A sörény hosszú, vastag, gyakran hullámos.
Kiváló a csontozata, jó izületek, erős csánkok. A paták szabályosak, ellenállóak.
Színek: Pej, szürke
Hasznosítás: Hátasló
Környezet: Meleg égh.
Eredet: Jégkorszak előtti
Jellege: Melegvérű

(saját gépelésű- a lovak című határozó kézikönyvből)